2019. 12. 16. Mozgó Világ 2007. julius, 33. évf. 7. sz. - EPA
epa.oszk.hu/01300/01326/00089/14rolrol02.htm 1/3
Molnár Gál Péter
Monori meg a telefonkönyv
Monori Lili múlt időben beszél. Körülményes múltból megszólalni, mivel a színház első
számú szabálya - ennek fejbekalapálós ismételgetésétől sokat röhincséltünk főiskolai
osztályfőnökünkön - a hic et nunc. Minden színpadon lezajló itt és most történik. Amikor a
török hódoltság idején bonyolódó sperhakni-drámák kerültek színre (vö. Álkulcsdrámák az
1970-1980-es évadokban című színháztudományi szakdolgozattal), a legbutább cenzor is
tudta, kiknek a fedőszerve török a színdarabban. Monori kisoroszi remetelakukban házilag
előállított kanavászaikban befejezett múlt emléklomjai közt babrál. Szűk családtörténelmét,
személyes koloncként hozzátapadó emlékeit vizsgáztatja. Beiktat irodalmi hordóanyagot az
alanyi elbeszélésbe. Évente egy fejezettel bővül a családi emlékalbum. Hol egy régi
fényképfelvétel lóg ki belőle, levél, elvetélt forgatókönyv, magánbeszélgetés, kézhez sodródó
alkalmi olvasmányból idézet.
Hiszékeny néző betéved Monoriékhoz. Hirdetményükön olvassa: Aiszkhüloszt adnak elő.
Aiszkhüloszt? Lássuk! Sehol kasírozott görög oszlop. Gyanús plédek alól félszemmel
kilesve, ágybetéten heverve mondja halkan a színésznő Devecseri Gábor fordítását. Góth
Sándor, a Víg vezető színésze, otthonról elhozatott Chippendale bútorai közt Moličre-ről
tartott előadást a Zeneakadémián (1943). Monoriék előadásaik helyszínére hordják kisoroszi
házuk körülményeit. Állataikat és rendetlenségüket.
Nem félálomból révült hangon vizionálja költőivé pipiskedett emlékeit. Jelenben fekszik
a priccsen, mégis múlt időből szólal meg. Közkincsszerű bevett színészi technikája van
annak, miként illusztrálandó a múltban történt esemény megidézése: kissé kifordult szeme
fehérjével kell a múltba pillantani, esetleg lágy hátraívelő csuklómozdulattal jelezni
süketnéma-beszéddel, hogy a hátam mögötti ügyek számbavétele folyik. A mutogatós
játékban legalább jobb kézzel a hátunk mögé intünk, jelezve: azelőtt, régen, a múltban.
Mindenképp vonszoltan hangzik színpadon a múlt. Látomás műrévültséggel. A jövőt
vizionáló elmélkedésekként. (Nézz csak oda... A mi jó édesanyánk is itt jár még a kertben...
fehér ruhában...) Semmiképp ne természetes hangon! Színpadon kicsit föltartott fejjel, az
erkély első sorának vonalára tekintve látomásosan. A színházi jövő mindig az erkély első
vonalánál található. A vallásos jövő, a túlvilág feljebb: a karzaton vagy eksztatikusan a
nézőtér kupolájában keresendő a túlvilág. Mennyezeten a mennyország.
Monori úgy beszél, mintha minden régen történt volna. Legapróbb részleteket is megőrző
emlékezete a tanú. Nem magyarázkodik. Nézőit nem avatja be a történtekbe. Amennyit
elmond: annyi a tény. Szegény alulinformáltak igyekszünk összerakni az emlékmorzsákat,
hogy követhessük őket a boszorkány mézeskalácsházáig. Nem helyszíni közvetítés a lezárt
múltról. Az eltelt idő tárgyilagossá tette az elbeszélőt. Most Aiszkhülosz szövegei és a
Pasolini-gyilkosság anyaga előadása tárgya. Irodalmi síkon mozog a belső hordalékanyag.
Magánmitológia. Homályos előgyónása a fojtogató emlékeknek. Legalul lávaként a
személyes indulat. Pszichojáték-elemzése egy tartós, példás házasságban fölhalmozódott
gyűlöletnek.
Az ünnepélyes szárnyalást átveszi a morfondírozás. Színpadi szavalatot az utcai beszéd.
Operai dallást a dokumentarista próza.
←Vissza
2019. 12. 16. Mozgó Világ 2007. julius, 33. évf. 7. sz. - EPA
epa.oszk.hu/01300/01326/00089/14rolrol02.htm 2/3
Monori látszólagos kedvetlenséggel nyitja szóra száját. Mintha nem szívesen osztaná
meg másokkal legbensőbb tapasztalatait. A szöveg nem vízfolyásszerűen ömlik szájából,
mint azoknak, akik betanult szöveget szavalnak el egy szuszra, a biztonság öröme tölti el
őket, hogy a bebiflázott anyagot sikerül hibátlanul fölmondaniuk. Monori úgy beszél, mint
megfontoltan közlő társ: nem tudni hova kunkorul a megkezdett mondat. Előre talán a
következő szó sem kiszámítható. Nem tudja kívülről a szöveget. Előttünk gondolkodja elő
magából. A megfelelő szavakat keresi a feltörő emlékek érthetővé tételére. Fölidéz.
(Aiszkhülosszal szólva: nem mások szavát/hallottam én, magam nagy kínját mondom el.)
Közben ugyanazon a hangszínnel és nyomaték nélküliséggel, belemosva az elbeszélésbe,
rendezői instrukciókat ad, vagy az előadás folytatásához szükséges ügyelői utasításokkal látja
el játszótársait. Székely B.-vel közli, vegye le a megrendelt kínai maszkot, mert nem kap
alatta levegőt. A Madonna-álarcot viselő (szerzetesi alázatú) Francia Gyulát utasítja: halkítsa
vagy zárja el a magnetofont. Az instrukciók nem válnak el a narratív szövegtől. Az előadás
és az utasítások hangja egyforma. Bizonytalanságban marad a néző: meddig tart a szerep,
mikortól válik játszóvá a megjelenítő. Amivel megerősíti, hogy játék és valóság azonos.
(Nem mese ez, gyermek, így fedi az anyja.)
A távoli kevésbé fáj. Elmondható higgadtan az esemény. Monori tárgyilagosnak ható
előadásmódja semmiképp nem szenvtelen. Mondat csúcsán jobbjával kisimítja szemébe lógó
hajtincsét. Mozdulata feszült. Semmi se zavarja őt, miközben a lényegről beszél.
Leghűvösebben elemző verssorai közt (mivel verset mond, de dikciójából nem, csak
olvasmányainkból tudjuk, hogy Aiszkhülosz versben írta drámáit). Monori nem verset kántál.
Megfogalmazza gondolatait, és megérteti leírásait és azok mögöttesét. Nem tépi haját.
Fájdalmában nem kiált az égre. Fektében felemeli ugyan karját, ujjait, nyitja-zárja tenyerét,
gyermekien jelzi, hogy bévül szörnyűségek zajlanak.
Monori nem dalolja a szöveget, szövegmondásának mégis erős a dallama. A metrumok
helyett a gondolatokat hangsúlyozza, mi több: nyomatékosítja, milyen nehéz előfogalmazni a
valóságot. Akár mondat közepén elakad, késlelteti a dallamot. A megszakításoktól növekszik
a dikció feszültsége. Folytatja-e? Zátonyra tévedt? Másba kezd bele? De szól az emberi zene.
Nem zengetve a hangszalagokat. Artikuláltan, hajszállal mégis az érthetőség határán innen.
Hangászati versdanászás helyett az emberi dallam hat. Mert inkább a színezetlen, természetes
köznapi közlést élvezzük, semmint a mondatok értelmét.
Az elmúlt század elejéről muzeális hangfelvétel Beregi Oszkár dómmá emelkedő légzési
mutatványa Ady Sírni, sírni, sírni-jének égbe szálló gyönyörű imája vagy Alessandro Moissi
felvétele Verharen: Novemberi szél versének elénekléséről. A színészet hangászati csúcsának
egyik magaslata. Az ünnepi. A szertartásos. A légzési bravúr. Monori az ellenkező csúcs. A
fölfokozott természetesség. A beszédbravúr. A klasszikus szöveg, ami az ott születettség
fülcsalásával bír. Major Tamás társasági produkciójaként megismételte, hogy Karinthy
Frigyes a körülmények elmeséléséből milyen észrevehetetlenül ment át Petőfi: Megy a
juhász a szamáron elmondásába, bizonyítva, hogy a verset sem kell idegen hangon mondani.
Verset mondani a közlésnek csak metrikus formája.
Minden színésznemzedék bejárja a törzsfejlődés útját. Lázadó egyszerűséggel kezd neki a
pályának. Új, életszerű, igazat mondó hang forradalmát hozza. Amint beletanulva
beleöregszik a mesterségébe, hangvétele visszatér az elődök ledönteni vágyott recitálásába.
Mind több a színészetipari tapasztalat, egyre kevesebb a lüktető elsődleges élmény. A színház
nemzedékenként feltalálja a realizmust, vagy amit annak érez.
Az arcjáték realizmusa összefügg az elektromosság fejlődésével. Antoine naturalizmusát
a villanykörtének köszönhette. Amikor felcserélődött a nyílt láng vagy gázvilágítás az
elektromosságra: a mimika közelebb került a nézőhöz, kivehetőbben olvashatták változásait.
A film közelképe nevetségessé tette a felnagyítottan széles mimikát és gesztusokat. A
2019. 12. 16. Mozgó Világ 2007. julius, 33. évf. 7. sz. - EPA
epa.oszk.hu/01300/01326/00089/14rolrol02.htm 3/3
televízió egyik legérdekesebb mutatványa a gondolkodás nyomon követhetése a képernyőn.
Amennyit árt a televízió a megnyomorított tömegízlésnek, annyit használ is a gondolkodás
mimikai jeleinek leleplező és föltáró visszahatásával a színjátszásra.
Brutális férjgyilkossága így esik meg: Monori lecsavarja az ásványvizes műanyag palack
kupakját. Iszik. A maradék vizet szárazon tárgyiasan ráönti a faragott parasztteknőben heverő
kínai maszkra. Obszcén a gonddal célzott mozdulat. A víz csurgása, mintha barbár levizelése
volna az álarc jelképezte férjnek. Könnyed, erőfeszítés nélküli mozdulata erőteljes.
Megrendítőbb, mint a színházakban ilyenkor alkalmazott kulisszarázás, hajtépés, megemelt
hang, kiugrani készülő szempár erőlködése. Nem is az elrejtett indulat működik, hanem a
színész tökéletes belső koncentrációja. Erejének belső összpontosításának köze sincs az
úgynevezett átéléshez. Bármelyik pillanatban hűvösen képes kilépni az ábrázolásból.
Ellentétes vagy civil széljegyzettel ellátni a gyilkosság elvontan megmutatott folyamatát.
Undok színház. Semmi könnyítés a nézőnek. Semmi kedvezés. Semmi hízelkedés.
Kihízelgő színház. Nehéz nézni. Finnyásak kerüljék, mivel olyan, mintha arcon
löttyintenének egy lábos cseppfolyós valósággal.
Legutóbb a Kilimandzsáró hava című estjükön Monori nézőnyaggató
ripacsszemtelenséggel beült a közönség első sorába, a Fővárosi Levéltár kiadásában
megjelenő Budapesti Negyed folyóirat 1999-es őszi számából hangcifrázástól,
nyomatékosítástól mentes tárgyiassággal olvasta a Kerepesi temető sírkőfeliratait. Háttal a
nézőtérnek ült, orra nyergén pápaszem, ölében ványadt retikül, kezében gépelt papírlap, és
sorolta a sírkert leltárát. Cselekmény semmi. Nagy szünetek két funerábilis adat között.
Magyarázó segítség nincs. Nem érteni, mi köze a Kerepesi temetőnek a Kilimandzsáróhoz,
Róheim Gézához, és mi köze a közönségnek hozzá. A fegyelmezetten színtelen hangú, de
tökéletesen artikulált felolvasás színpadi feszültséget kelt. Növekszik a nézők értetlensége.
Ugyanakkor harapható már a teremben a feszültség. Mitől? Senkit nem érint idegen elholtak
sírfölirata. És mégis magasfeszültség van közöttünk.
Gúnyos színházi pestike, miszerint olyan jó színész valaki, hogy akár a telefonkönyvet is
eljátssza.
Monori Lili megfelel tehát a szállóige megszabta színészetnek. El tudja játszani a
telefonkönyvet is. A mutatványnak egyetlen föltétele: ugyanaz, mint minden színészi szerep
életre keltésének: a telefonkönyv szövege alá a színésznek oda kell lopnia élettapasztalatait,
gondolatait a világról, emberekről. Érzelmi viszonylatot kell teremtenie önmaga és a
postaszolgálati adatok között.
Szentkirályi Színházi Műhely: Argosz Földje, én hazám (Jegyzetek Aiszkhülosz és
Pasolini írásai alapján) - MU Színház balett-termében, 2007. június 3.
Szereplők Monori Lili, Székely B. Miklós, Székely Rozi, Francia Gyula, Antal
András, Ujlaki Béla. Grusenykát, a kutyát nem láttam (előttem egy dramaturgnő toronylott),
hanem ott volt Totyi kacsa, sok régi szerep alakítója, láttuk, mint Mikes Lillát Úttörő
színházas korában, pionír nyakkendőben. Totyi lába elfagyott kicsi korában. Fél lábon
sántikál fél téglához spárgázottan. Megnőtt. Deli kacsaként kevély, mintha hattyú volna. 17
éves. Benéz a cselekménybe, majd bebú a dikó alá. Szemlátomást utálja a színházat.
